fbpx

Zahorán Csaba, szintén zenész, Gasztro Túrázó, a Csabi Konyhája blog írójának billentyűzetéből pattant ki az írás, melyből idézünk pár sort. Csaba a legutóbbi Purgás Akusztik Esemény idején járt nálunk és az Ungarische Burgert kóstolta, élményét és véleményét röviden alább olvashatjátok, a teljes cikk pedig itt tekinthető meg.

„Korábban már kétszer is szerepelt Gyöngyös városa a Burger Mustrákban (#1, #2), de egyik sem okozott túlzottan maradandó élményt. Aztán emlékszem, hogy egy ismerősöm ajánlott valami újonnan nyílt helyet anno, ami minden bizonnyal a most kivesézésre kerülő egyébként 2014 év végén megnyílt Muuby’s lehetett. Már maga a logo, a külső és belső design is rendkívül bizalomgerjesztő, a hely maga pedig több mint egy étkezde, több mint egy kocsma…”

dsc07832[1]

 

„Durván negyed órával később el is készült a mű és hát már ránézésre is igencsak bizalomgerjesztő volt az egész adagra és küllemre egyaránt. Az első falatok után pedig ellentmondást nem tűrően győzött meg a burger arról, hogy nagyon jó helyen járok. A hús valóban hatalmas és finom, a lecsós cucc pedig egészen félelmetes, nagyon nagyot üt! A sajt nyúlik mint a mesében, a bacon is igen aktívan dolgozik és rendkívül csucsogós, szaftos az egész. A tükörtojás is nagyon rendben van, minden egyes harapással egy új élmény, egy új meglepetés, egy újabb ízélmény ért a burger falatozása közben.”

Csabának köszönjük a szép szavakat, örülünk, hogy jól érezte magát nálunk, s reméljük, hogy a közeljövőben visszatér még hozzánk. 😉
A szóban forgó Ungaerische burger adatlapja egyéb iránt itt érhető el.
Még több falnivalót találsz, ha ide kattintasz.
A teljes cikket ide bökve tudjátok elolvasni!

A Csabi Konyhája Blogon pedig még több élménybeszámolót és Burger Mustrát találtok.


Kapcsolódó bejegyzések


Muuby’s – Itt a vége?

Jancs Jani, a BURGER BLOG tulajdonosa, alias a burger-pápa már-már törzsvendég Nálunk. Mostani látogatásakor a HOT!-ra kóstolt rá és az ÜLŐ BIKÁnak feszült neki… Gyöngyös egyik (ha nem A) legjobb burgerezőjénék tart minket, aminek mi nagyon örülünk. Olvasd el a cikket!

23.11.2018

Random Acoustic a Muuby’sban

A gyöngyösi tagokra épülő, országos ismertségű akusztikus zenekar, a Random Acoustic újból meghódítja a TEHENES szórakozóhelyet – kedvenc törzsközönsége előtt – élvezve a hazai pálya előnyeit!

10.10.2018

DINÓSZÁRNY ÉS SAJTBURGER GYÖNGYÖSÖN

Jancsa Jani rápróbált nálunk a Dínószárnyakra. Cikkét ez úttal Blogjáról egy az egyben közöljük. Blogbejegyzésével ismét az INDEX címlapjára kerültünk.  

30.05.2018

Comments


Vélemény, hozzászólás?